Baba-Mama Klub

Létrehozva: 2022. 01. 10.

A Baba-Mama Klub Felsőtárkányban nagyjából a Faluház megnyitásával egy időben jött létre, így 2022-ben már több mint tíz éve működik. A Klub fő célja, hogy a településen élő legifjabb gyerekeknek és szüleiknek találkozási lehetőséget és tartalmas programokat kínáljon.

A Baba-Mama Klubban heti két alkalommal, egy pedagógus által vezetett mondókázó foglalkozás keretében találkozhatnak az érdeklődők, ahol a gyerekek sok mozgás kíséretében megismerkednek a mondókák, a dalok, a ritmus és a hangszerek csodálatos világával, mindezt édesanyjuk ölében és aktív közreműködésével. A mondókázó foglalkozás után lehetőség van együtt játszani, barátkozni, gyakorolni a többi gyermekkel való interakciót. 

A Faluház kistermében egy játszósarok került kialakításra az évek során, ahol babakonyha, kis asztalok, székek, mozgásos eszközök, könyvek és különféle fejlesztő játékok várják a kíváncsi felfedezőket. Az a tapasztalat, hogy a gyerekek, miután édesanyjuk ölében feltöltődtek öleléssel, érintéssel, sok mozgással és zenével, kíváncsian és bátran fedezik fel a játékokat és kooperálnak egymással.

 

A sok év tapasztalata azt mutatja, hogy ezek a rendszeres találkozások nagyban segítik a gyerekek szocializációját, és mire eljön a bölcsődei, óvodai beszoktatás és beilleszkedés ideje, sokkal magabiztosabban és sok tapasztalattal felvértezve lépnek be a számukra még idegen környezetbe.

Ezek a rendszeres találkozások az édesanyáknak is sok örömet jelentenek. Itt van idő és lehetőség beszélgetni, tájékozódni, egymást támogatni. (Különösen értékes ez a településre újonnan költöző fiatalok számára, akik kezdetben még idegennek érezhetik magukat egy új lakhelyen.) 

A délelőtti Zenekuckóra általában a 0-3 éves korosztály érkezik az édesanyjával, a délutáni foglalkozásra viszont már a kicsit idősebb gyerekek, testvérek is szívesen ellátogatnak, van, hogy az édesapjuk vagy a nagymama kíséretében, így igazi családi élményt élhetnek át.

További különlegessége a csoportnak, hogy tavasz végétől ősz elejéig kint, a természetben kapnak helyet a foglalkozások. A gyerekek kis pléddel, pokróccal érkeznek a tópartra, ahol nagy körben ülve énekelnek, mondókáznak, játszanak együtt. Közben lehetőség nyílik a közelbe merészkedő kismadarakat, és egyéb állatokat megfigyelni, a hangjukat utánozni és nagy attrakció, amikor a kisvonat hangos füttyszóval megérkezik a végállomásra.

A mondókázó után közös buborékfújás és buborékvadászat következik, majd irány a közeli játszótér! 

A Baba-Mama Klub rendelkezik egy Facebook csoporttal, ahol az aktuális eseményekről és program lehetőségről tájékozódhatnak az érdeklődők. A csoport Felsőtárkányi baba-mama klub néven megtalálható a közösségi portálon.

A Faluházban rendszeresen szervez olyan programokat a Bükk Színtér Nonprofit Kft, ahova a település legfiatalabb lakóit várják, pl. bábelőadást, Aprók Táncházát, közös Mikulás-várást, mézeskalácssütést. Ezeken a programokon mindig nagy az érdeklődés és különleges, maradandó élményt nyújtanak a gyerekeknek és a családjuknak egyaránt.

A Baba-Mama Klub tervei között szerepel olyan előadások, és beszélgetések  szervezése, ahol a szülők a gyermekeik fejlődésével kapcsolatban kaphatnak hiteles tájékoztatást és tehetik fel kérdéseiket a meghívott, valamint a településen élő kiváló szakembereknek.

A Baba-Mama Klub szeretettel várja minden érdeklődő új tagját!

További információ és jelentkezés: Keszei-Jelena Eszter - +36 70 258 8532